Lőrincze Lajos élete és munkássága
1915. november 24-én született a Veszprém megyei Szentgálon. Édesanyja Lőrincze Zsófia cselédlány volt Veszprémben, majd Budapesten. Özvegy nagyanyja nevelte, és testvérként élt együtt fiatal édesanyja testvéreivel: Sándorral, Lidivel, Gáborral.
1922-1928: Szentgálon végezte a hat elemit. Tanítónője Karika Erzsébet, a „kisasszony”, akit élete végéig gyakran emlegetett írásaiban és előadásaiban, mint aki „szigorú volt… de kedves is volt, mosolygós, szép, és nagyon érdekesen tudott magyarázni”.
1928-1936: Középiskolai tanulmányait Pápán a Református Kollégiumban végezte, ahová a tehetséges diák Somogyi Zoltán szentgáli református lelkész ajánlására került „feltételes terítőként”. Az iskola értesítője szerint végig színjeles, kitüntetett tanuló. Az 1933/34-es tanévtől a Képzőtársaság aktív tagja is: könyvtárosa, jegyzője; gyakran nyert szavalóversenyt, díjazták novellapályázatait. Érettségi tételei: magyarból „A XX. század lírája”, történelemből: „A magyar nemesi vármegye és alkotmány jellemzői”. 1936. június 8-án érettségizett kitüntetéssel.
1936-1937: A tanév első félévében a pápai Református Teológiai Akadémia hallgatója volt, de nem érzett igazi elhivatottságot a papi pálya iránt, és éppen vallástanára biztatására és anyagi segítségével Budapestre került.
1937-1941: A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-német szakos bölcsészhallgató (keresztféléves). Először a Hársfa utcai diákotthonban lakik, majd 1937 őszétől az Eötvös Kollégium tagja. 1938-ban Nürnbergben jár tanulmányúton. 1939-ben megnyeri az első Jó magyar kiejtési versenyt Móra Ferenc: Osztozkodás című novellájának felolvasásával. Szakdolgozatát Pais Dezső professzorhoz írja Szentgál helyneveiből. 1941-ben kapja meg bölcsészdiplomáját.
1941-1943: Az egyetem frissen alakult Magyarságtudományi Intézetében díjas gyakornok lesz. Néprajzi, népnyelvi gyűjtéssel foglalkozik; a földrajzi névgyűjtés felelőse.
1943-1945: Szeptembertől középiskolai tanár Pápán, volt iskolájában. A népfőiskolán is előad, elnöke a Tehetségmentő Alapítványnak. 1944-ben megnősül, feleségül veszi Vehovszky-Emerich Erzsébet tanárnőt. Közben dolgozik doktori disszertációján is, melynek témája: Földrajzi neveink életéről, keletkezésükről, alakulásukról, elhalásukról. A háború után részt vesz a könyvtár mentésében, a tanítás újraindításában. A Nemzeti Parasztpárt körül tevékenykedik. 1945 végéig marad Pápán.
1946: Januárban visszatér Budapestre, ahol kinevezik tanárnak a Teleki Intézethez tartozó Néptudományi Intézetbe.
1947: Budapesten a József körút 85-be költözik a család, ide születnek a gyermekei, s itt, a Corvin Mozival szemben éli át az 56-os forradalmat. Ebben az évben jelenik meg első nagyobb tanulmánya, a Földrajzi neveink élete.
1948: Megszületik Péter nevű fia, majd 1950-ben Zsuzsanna nevű leánya.
1949: Napvilágot lát a Földrajzinév-gyűjtésünk múltja, jelen állása és feladatai.
1949-1985: Munkahelye az MTA Nyelvtudományi Intézete. Először intézeti tanár, 1952-59 között igazgatóhelyettes, 1959-1971 között osztályvezető, 1971-1985-ig tudományos tanácsadó. Innen megy nyugdíjba 1985. december 31-én.
1951: Megjelenik közös munkájuk Benkő Loránddal a Magyar nyelvjárási bibliográfia 1817-1948. Mintegy tizenöt éven keresztül részt vesz a magyar nyelvatlasz anyaggyűjtésében, melynek során bejárja az országot és a környező országok magyarlakta vidékeit, miközben sok szakmai és emberi tapasztalatot szerez.
1952-től: Az MTA Nyelvművelő Főbizottságának titkára, majd 1960-tól halálig az elnöke (A bizottság neve 1960-tól Anyanyelvi Bizottság, majd 1990-től Magyar Nyelvi Bizottság).
1952: Kodály Zoltán biztatására kezdi meg a rádióban ötperces nyelvművelő előadásait Édes anyanyelvünk címen, amelyekkel sajátos ismeretterjesztő műfajt teremt. A sorozatot negyven éven keresztül kitartóan folytatja szinte halála pillanatáig. Ebben az évben kandidátusi címet kap eddigi munkásságáért, valamint a Magyar Népköztársasági Érdemrend arany fokozatát.
1953: A Magyar Nyelvtudományi Társaság alelnöke lesz. Megjelenik a Nyelv és élet című könyve, valamint szerkesztésében és bevezetőjével a Nyelvművelésünk főbb kérdései című tanulmánygyűjtemény. Névtanosból lassan nyelvművelővé válik, elsősorban ez lesz tevékenységének fő területe. 1953 végétől haláláig a Magyar Nyelvőr felelős szerkesztője. (Az 1954. ,1-2. szám az első, amelyet az ő neve jegyez szerkesztőként.)
1954-től: Irányítása alatt a lap – nem veszítve tudományos színvonalából – egyre erőteljesebben szolgálja a nyelvművelés céljait is. Egyben jelentős szemléletbeli változáson megy át: a nyelvet, a nyelvi jelenségeket az ember, a használó felől közelíti meg.
1955: A Magyar Nyelvatlasz anyaggyűjtésének módszere című kiadványban adja közre azokat a tapasztalatait, melyeket másfél évtized alatt e szakterületen szerzett.
1956: Szerkesztője a Nyelvművelés című tanulmánykötetnek.
1957: Családjával a Szilágyi Erzsébet fasorba költözik, itt él haláláig.
1959: A Nyelvművelő bővített, újabb kiadását szerkeszti Iskolai nyelvművelő címen.
1961: Gyors egymásutánban két kiadást ér meg az Édes anyanyelvünk gyűjteményes kötete, melyet a rádiós ötpercekből szerkeszt. Az ötvenes évek közepétől számtalan ismeretterjesztő előadást tart, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Irodalmi és Nyelvi Választmányának is aktív tagja. 1962-ben Bugát Pál-emlékéremmel tüntetik ki a nyelvi ismeretterjesztésben végzett munkájáért.
1964: A televízióban filmet mutatnak be A magyar nyelvről címen, melyben a helyes magyar kiejtés és a nyelvművelés problémáiról beszélget Kodály Zoltán és Lőrincze Lajos. A riporter Randé Jenő.
1965-től: A TIT periodikus kiadványsorozatának, az Irodalmi és Nyelvi Közleményeknek szerkesztőbizottsági tagja, és több kötet írója is. (A kiadványsorozat címe később Nyelv és Irodalom, majd a Magyar Nyelvi Választmány különválása után Nyelvi Ismeretterjesztés).
1965: 50. születésnapján megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát, tudományos és ismeretterjesztő munkájáért.
1966: Finnországba látogat, a következő évben pedig a helsinki Finnugor Társaság levelező tagjának választja. Ugyanebben az évben előadást tart a bécsi Collegium Hungaricumban is. Megrendezik az első Kazinczy-versenyt, amelynek létrejöttében, szervezésében jelentős segítséget nyújt Péchy Blankának, elsősorban tekintélyével, kapcsolataival, a jó ügy felkarolásával. Ettől kezdve rendszeresen részt vesz Győrben a versenyek zsürizésében.
1967: A TIT budapesti szervezetétől indult ki A magyar nyelv hete rendezvénysorozat kezdeményezése, mely az ő javaslatára és aktív közreműködésével fejlődött évente ismétlődő, országos rendezvénnyé. Kiváló Népművelő kitüntetést kap elsősorban széles körű és hatékony népművelő munkájáért, továbbá az Akadémiai Díj I. fokozatát is.
1968: Nagy sikert arat a Nyelvőrségen címen megjelenő gyűjteményes kötete. Ekkor kezdi megjelentetni az Akadémiai Kiadó a Magyar Nyelvjárások Atlaszát, amelynek utolsó kötete 1977-ben lát napvilágot. Tagja a szerkesztőbizottságnak is. Olaszországban jár tanulmányúton, közben előadásokat is tart.
1969-től: A TIT ügyvezető elnökségének tagja, 1990-ig a Magyar Nyelvi Választmány elnöke is.
1970-től: A Magyarok Világszövetségének, majd elnökségének tagja. Egyik kigondolója, létrehozója és élete végéig szervezője az Anyanyelvi Konferenciáknak, 1992-ig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. Közel húsz éven át nagy energiával vesz részt a határokon kívül élő magyarság művelésében, és abban, hogy az Anyanyelvi Konferenciák a zavartalan párbeszéd intézményesített alkalmai legyenek. Az I. Anyanyelvi Konferenciára Debrecenben és Budapesten kerül sor. Ebben az évben jár először Amerikában: Miami, Washington, New Brunswick, Buffalo, Cleveland, Bloomington, Chicago, Vancouver, Toronto és Atlanta a legemlékezetesebb találkozások helyszíne. Az Állami Díj II. fokozatával tüntetik ki, szeptembertől címzetes egyetemi tanár.
1972: Megjelenik az Édes anyanyelvünk tanulmánykötet 3. bővített, átdolgozott kiadása.
1973: A II. Anyanyelvi Konferencia, Szombathelyen.
1975: 60 éves. Széleskörű nyelvművelő munkájáért SZOT-díjat kap.
1976: Európai körutat tesz.
1977: A III. Anyanyelvi Konferencia, Budapesten.
1978: Másodszor megy amerikai körútra.
1979-től: Az induló Édes Anyanyelvünk valamint a Nyelvünk és Kultúránk folyóiratok szerkesztőbizottságának elnöke, a Confessio szerkesztőbizottságának tagja.
1980: A Gyorsuló idő sorozatban megjelenik az Emberközpontú nyelvművelés című tanulmánykötete, amely a nyelvműveléssel, az anyanyelvhasználattal kapcsolatos elméleti írásait tartalmazza. Fábián Pállal közösen egyetemi jegyzetet írnak Nyelvművelés címen. Erre az évre esik a Nyelvművelő kézikönyv I. kötetének megjelenése is (a II. kötet 1985-ben). Számos szócikket ír ezekbe is.
1981: A IV. Anyanyelvi Konferenciát Pécsett tartják. Pedagógiai munkásságáért megkapja az Apáczai Csere János-díjat, valamint a Bárczi Géza-emlékérmet.
1983: Szülőmegyéje a Veszprém Megyéért kitüntetés arany fokozatával jutalmazza hűségét.
1984: Svédországban jár. A TV-ben portréfilmet mutatnak be róla Látogatóban címen (a film videóváltozatát a Televideó 1995-ben hozta forgalomba).
1985: 70. születésnapján életművéért a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntetik ki, ugyanebben az évben a Magyar Nyelvtudományi Társaságban végzett munkáját Révai Miklós-emlékéremmel ismerik el.
Az V. Anyanyelvi Konferencián vesz részt, Veszprémben. Európai körutazást tesz, többek között Párizsban, Hamburgban is jár. December 31-én nyugdíjba megy.
1986: Harmadszor és utoljára utazik Amerikába. Újabb portréfilm készül róla a TV-ben „Hű nevelőim, dunántúli dombok” címen.
1989: A veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár kiadja régi szentgáli gyűjtésének átdolgozott, bővített változatát Bilingérezés címen. A kötet szerkesztője Balogh Ferencné. A VI. Anyanyelvi Konferencián vesz részt, Kecskeméten.
1990: 75 éves. Októberben a Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatja. A hónap végén a jugoszláviai Adán Szarvas Gábor-díjjal jutalmazzák több évtizedes segítségét, aktív részvételét az ottani nyelvművelésben és az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon való közreműködéséért. Ebben az évben megkapja a Pais Dezső-díjat is. A Magyar Néppárt országgyűlési képviselő-jelöltje, ebben a minőségében a tévében is felszólal.
1991-től: Betegeskedik, előbb a Szent János-, majd a Kútvölgyi Kórházban kezelik.
1992: Már betegen kapja meg a Kosztolányi-díjat. Gombár Csaba, a rádió elnöke Aranymikrofon-plakettel értékeli az Édes anyanyelvünk műsort, amelyet betegsége miatt – negyven év után – ekkor hagy abba.
1993: Részben korábbi tervei, vázlatai, részben barátai segítségével a betegágyban szerkeszti utolsó kötetét: Megnől az ember szíve. Alcíme: Barátok-emlékek-találkozások. Kiadója a veszprémi Új Horizont. Szerkesztők: Balogh Ferencné, Kolczonay Katalin és Raffai István. Még örülhet az elkészült könyvnek, amelyet a kiadó és a szerkesztők mutatnak be október 7-én Budán, a Litea Könyvszalon népes közönsége előtt. Szeptember 18-án felolvassák levelét a tévében, melyet a Ki mit tud? verseny résztvevőinek ír. Tudomására jut, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Veszprém Megyéért Emlékérmet szavazott meg számára, de már csak özvegye vehette át a kitüntetést.
Október 11-én, több mint kétéves kórházi szenvedés után, csendesen halálba szenderül. November 4-én temetik el a Farkasréti temetőben, a református egyház szertartása szerint. Hegedüs Lóránt püspök, Grétsy László a Nyelvtudományi Intézet, és a pályatársak, Pomogáts Béla a Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia nevében búcsúztatja. A szülőföld veszteségét és fájdalmát Sófalviné Tamás Márta szentgáli polgármester tolmácsolja, a pápai diáktársakét Papp Kálmán. A szentgáli kórus egyházi énekei és bakonyi népdalai siratják el hű fiukat. Közel kétezer ember áll a ravatalánál az ország minden tájáról, sőt a határokon túlról is.